Taoizmus

A Tao minden létezés örökkévaló ősforrása, szubsztanciális erő, amely mindent létrehoz. Törvény, amely a világban hat anélkül, hogy beszélne vagy cselekedne, és ez a helyes cselekvés mércéje is. Ez tehát a mindent magába foglaló örökkévalóság, a természeti és erkölcsi világ legfőbb princípiuma. Nem azonos egy személyes istennel, akihez a hívő imádkozhat. A Tao a világ ősfoka, mivel belőle keletkezett minden. A világ keletkezése elé a nemlét állapotát helyezi. Ebből keletkezett a lét, vagyis a mindenség egységes voltának állapota, melyben minden különbözőség még szétválasztatlan. Ez az egység hozza létre a Yin és Yang kettősségét; az őserők dualizmusából keletkezik az életlehelet, amely a két erő harmóniáját eredményezi. Az örökké mozgó, változó világ egysége nem egy különös vagy egyes anyag, hanem egy általános.

A természetes egység az ellentétek keletkezése miatt szűnt meg. Az ember ahelyett, hogy ösztönös biztonsággal a világtörvény útján járna és cselekedeteiben ehhez alkalmazkodna, eltávolodik az örök rendtől, és bajba kerül. A világon minden változik, keletkezik és elpusztul, a dolgok belső törvénye alapján. A Tao törvénye szerint ebbe a mozgásba beavatkozni nem lehet és nem is szabad. A bölcs ember egyetlen feladata, hogy felismerje és tétlenül szemlélje a törvény működését, és éljen vele összhangban. A bölcs cselekvése a „nem cselekvés” (wu wei), környezetére puszta létével gyakorol hatást anélkül, hogy a gyorsan elavuló célokat görcsös igyekezettel hajszolná. A végső cél az örökkévalóságban való szemlélődő elmélyedés, a nyugodt vágynélküliség, a világi dolgoktól való tartózkodás. A legrégebbi taoista alkotás a Tao Te King, a híres kínai filozófus, Lao-ce nevéhez fűződik.