Lao-ce

Lao-ce (Lao=öreg, ce=mester) a kínai szellemi élet legtitokzatosabb és legvitatottabb alakja. A hagyomány Konfucius (i.e. 604-517) idősebb kortársának, és nagy ellenfelének tartja. Más kutatók kétségbe vonva ennek az állításnak a helyességét, mondabeli alaknak tekintik. A hagyomány szerint Lao-ce a Jangce-vidék egyik falujából származott, és egy ideig udvari levéltárnok volt Lojangban. Élete végén egy fekete ökör hátán el akarta hagyni Kínát, a határszoros parancsnoka azonban felszólította hogy előbb írja le gondolatait a világról és az életről. Ennek a kívánságnak tett eleget a Tao Te King megfogalmazásával. Azután a „Nyugat barbárainak” hirdette a taóról szóló tant, és etikai előírásaiban vonja le alapeszméjéből a gyakorlati következtetéseket: „Nincs nagyobb bűn, mint engedni a mohóságnak, nincs nagyobb baj, mint ha valaki nem tudja mérsékelni magát, nincs gonoszabb veszedelem mint a nyerészkedési vágy”.

Lao-ce nem csak az egyén tökéletesedését tartotta lehetségesnek. Népe gondolkodóira jellemző szociális hajlamainak megfelelően az általa hirdetett morális elveket alkalmas eszköznek tekintette arra, hogy megújítsa a család, a szűkebb haza, az ország és a világ erkölcsét. Az önzésben és sokfajta buzgólkodásban emésztődő világ csak akkor reménykedhet javulásban, ha visszatalál a romlatlan, természetes állapothoz, és kizárólag a taónak engedi meg hogy irányítsa, mert „az ég taója segítség és nem ártalom, a szent taója munkálkodás, és nem küzdelem.”